Játékvezetői elismerések a Savaria Kupán: Hóbor Béla és Adler László


A hazai röplabdázás legmagasabb szintű nemzetközi versenyét, a 34. alkalommal megrendezett női Savaria Kupán, a televízió nyilvánossága előtt kerültek átadásra a 2007-08. évi szezon legjobb játékvezetőinek járó elismerések. Helyzetünket ez is kiválóan jellemzi, hogy a bajnokság közben egyszerűen nem volt olyan esemény, amelynek keretében méltó körítést lehetett volna biztosítani az átadásnak.
Immár hetedik alkalommal került odaítélésre a Szalay László Vándordíj, amelyet az év legjobb röplabda játékvezetője érdemel ki. A díjat a Játékvezetői Testület Elnöksége 2002-ben alapította a kiváló játékvezetőnek emlékére,


aki három olimpián, négy világbajnokságon működött kiválóan és a maga korában a legtekintélyesebb játékvezetők közé tartozott. Az ellenőri értékelések alapján hetedszer, megszakítás nélkül Hóbor Béla kapta az elismerést. Kiváló teljesítményével nemcsak a hazai bajnoki és kupa mérkőzéseken, hanem számos nemzetközi versenyen (a pekingi olimpia, ahol a döntő II.játékvezetőjeként működött, a férfi Világ Liga sorozat és döntő, Bajnokok Ligája döntő) is bizonyította, hogy továbbra is a világ egyik legjobb röplabda játékvezetője.

Első alkalommal került átadásra az Év Fiatal Játékvezetője vándordíj, amelyet a Játékvezetői Testület Elnöksége alapított. Az adott bajnoki évben legjobb teljesítményt nyújtó, 35 évnél nem idősebb játékvezető őrzi egy évig. Az elbírálás rendszere azonos a Szalay László Vándordíjéval. Az ellenőri értékelések alapján az elismerés első tulajdonosa Adler László. Úgy tűnik, kiváló pályafutás vette kezdetét, hiszen a 2003.évi szófiai nemzetközi vizsga után tavaly már a Bajnokok Ligájában és az Euroligában is kapott mérkőzéseket.
Mindkettőjüknek gratulálunk és további sikeres pályafutást kívánunk.A vándordíjakat a Játékvezetői Testület elnöke adta át.

A rangsor a következő:

1.

Hóbor Béla

9,78

2.

Mezőffy Zsolt

9,70

3.

Adler László

9,61

4.

ifj.Juhász Zoltán

9,59

5.

Vári Péter

9,55

6.

Mocsnik Lajos

9,50

7.

ifj.Szabó Péter

9,41

8.

László Éva

9,20

9.

Tillmann Gyula

9,08

10.

Éva Tibor

8,80

11.

Horváth Miklós

8,27

A nevek mellett a mérkőzések nehézségi fokának figyelembe vételével módosított ellenőrzési értékek átlaga van feltüntetve. Azok a játékvezetők teljesítménye került értékelésre, akik legalább 4, (Szalay László vándordíj) illetve 3 (Év Fiatal Játékvezetője) ellenőrzést kaptak az elmúlt bajnoki évben.

Herpai László

Játékvezetői Testület elnök